4.fejezet A menekülő útvonalak

Edward szemszög:

Nem hiszem el, hogy rávett erre Alice. De a családért megteszem. Mióta elhagytam Bellát a családunkra ténylegesen lehet használni az élő halott kifejezést, bár mióta Alice-nek volt egy különös látomása - amit természetesen nem osztott meg velem- az óta a lányok majd kicsattannak az örömtől. Igen én Edward Cullen, itt állok egy musical színház bejáratánál. Hová jut ez a világ? Na, most bemegyek, az erő velem van! Oké, beléptem. Egy kedves nő közelített felém gondolatai csak a jegyes körül forogtak.
- Segíthetek- mosolygott ábrándosan.
- Azt hiszem, Alice Cullent keresem Ed...- nem tudtam befejezni a mondtam, mert belém fojtotta
- Igen gyere, kövess- Szólt vissza mosolyogva.
- Jó- elindultam a szőke lány után, remélem neki össze fog jönni az álma, ha már nekem meg Bellának nem....Nem Ed legalább most ne erre gondolj.
- Itt vannak- mutatott egy csoportra három embert – vámpírt - azonnal felismertem Alice, Rose, Esme, a férfi valószínűleg a főnököm, de a lány annyira hasonlít Bellára. Vonz. Megfordult
De ez lehetetlen…

Bella szemszög:

Edward. Mary Alice Brandon Cullen megfolytalak! De ahogy elsiklott tekintetem Alice-ről, és megakadt szemem Edwardon tekintetem végigfuttattam rajta. Ed szokásához híven kiválóan nézett ki. Fekete ing volt rajta, felső két gombja nem volt begombolva. Ettől csak szexisebb lett, a haja egyszerűen fantasztikus volt, egyszerűen nem értem, hogy mit keresek még itt és nem vagyok már rég máshol.. simán megúsznám, mire észbe kapnának árkon-bokron túl lennénk… Jaj Bella állj már le! Nem ő elhagyott. Nem gondolhatsz folyton rá! Jó nagy levegőt! Megszólalt a telefonom. Életmentő.
- Szia!- köszönt bele Seb.
- Szia!- sóhajtottam fel.
- Fordulj meg!
- Mi?
- Fordulj meg!
- Oké- megfordultam és ott állt Seb, a nyakába ugrottam az én személyes életmentőmnek.
- Többször jövök, ha ennyire örülsz- motyogta hajamba.
- Ha-ha nagyon vicces, de mit keresel itt- reméltem válasza valami ilyesmi lesz: „Jöttem nem kell itt új színész”, vagy valami ilyesmi, de amint meghallottam a válaszát megállt bennem az ütő.
- Csak jöttem kitanítani az új színészpalántát- mutatott Ed felé.
Ed még mindig olyan döbbenten nézett, hogy azt hittem sokkot kapott.
- Edward te mit keresel itt??!!- sipítottam.

Alice szemszög:

Alig várom, hogy megjelenjen Ed és Bellával újra összejöjjenek és esküvő, amit természetes majd én szervezek. Annyira boldog vagyok. Megjött Ed és Bella telefonja megszólalt és egy férfihang szólalt meg Bella telójában.
Most meg egy másik férfi nyakában csimpaszkodik. MI?!?!
- Edward te mit keresel itt??!!- sipította Bella.
- Én sem nagyon értem, mondjuk sok mindent nem értek!- nézett rám olyan "Alice ha a szememmel ölni tudnék, már rég halott lennél"
Ekkor valami olyan történt, ami lehet egész létünkre hatással lesz…

3.fejezet A gyanu beigazolódása

Az árny az ablakban volt. Az ablakot szerencsétlenségemre nyitva hagytam. A szívem a torkomban dobogott.
- Szia Bella!! –rikkantott Sebastian.
- A szívbajt hoztad rám!- kiáltottam.
- Sajnálom - nézett rám kölyökkutya szemekkel, amit tud, hogy a gyengém.
- Elintézted?- érdeklődtem, kíváncsiságom már megint legyőzött.
- Ami azt illeti igen, de ha nem bánod elmennék most már aludni…- bólintásom után elment a szomszéd szobájába és gondolkozásom közepette elnyomott az álom.
Másnap reggel mikor felébredtem vigyorgó barátommal találtam szemben magam, Sebastiannal.
- Jó reggelt csipkerózsika!- suttogott
- Kinek jó? Aludni akarok!!!- motyogtam és a párnámat a fejemre húztam jelezve, hogy menjen el, de ő kitartó volt és lecövekelt az ágyam mellé mire én megadóan felsóhajtottam,
- Na, jó felkelek! De mert ma sok dolgom van, és nem miattad- mondtam sértődötten mire egy halk sóhajt kaptam válaszul. - Ma is egész nap a színházban leszek, szóval ne várj. Szia. De neked is ideje lenne már visszajönnöd, mert már mindenkinek hiányzol, meg kezd feltűnő lenni, hogy ilyen sokat kimaradsz –Ezzel felpattantam és kitessékeltem a szobámból, majd becsaptam az ajtót és vámpírsebességgel felöltöztem.
Elindultam kedvenc autómmal –mert több is van- egy fekete Audi-val.
- Jó reggelt –köszöntem be a próbaterembe, mikor beértem, és kórusban üdvözöltek a többiek, mert a kedvenc vagyok mindenkinél.
Elmentem átöltözni, majd visszafelé a terembe három ismerős emberbe – vámpírba - ütköztem.
- Sziasztok-, motyogtam zavartan.
- Szia! –ugrott Alice a nyakamba. Lelkesedése rám is átragadt egy kicsit.
- Szia-, ölelt meg Rose nem kis meglepetésemre.
- Na, menjünk lányok –próbált Esme oldani a feszengésemen, amiért ma is egy hálás pillantást kapott.
- Oh… lányok jó hogy itt talállak benneteket – jött oda George a kis futástól egy kicsit pihegve. - Menjünk, még vár rám a feladat, hogy bemutassalak az új színésznek, mert már megszokott színészi párosunk már sajnos nem áll fenn- hát igen én és Sebastian vagyunk az úgymond kedvencek, mindig egymás mellé osztanak be minket. - Szeretném bemutatni az új színészünket. Alice ajánlotta.
Megfojtom Alice-t! Ezt nem tehette! Ránéztem Alice-re és a vigyor a képen levakarhatatlan volt. Csak őt ne…

2.fejezet A felismerés

És akkor a sarkon befordultak: Rosalie, Esme, Alice. A felismerés pillanatában ordítani lett volna kedvem. De ebben a pillanatban olyan dolog történt, amire egész létemben emlékezni fogok; Rosalie elmosolyodott. Esme arcát a döbbenet uralta, Alice először döbbent majd felhőtlenül boldog volt, arcán levakarhatatlan vigyorral. És ekkor már nyakamban éreztem az apró lányt, Alice-t, amint átölel. Szemében ezer és ezer kérdéssel.

- Amint látom már ismeritek egymást. – mondta George folytatást remélve, hogy magyarázatot adunk erre a különös viselkedésre.

- Ez egy nagyon-nagyon hosszú történet. – dalolta jó kedvűen Alice.

De nekem csak egy bólintásra volt energiám.

- Irány vásárolni. –kiáltott fel a csöppnyi Alice, vidáman.

- Jó hát én magatokra is hagylak. –távozása közben, mosolyogva, kiáltott vissza George.

- Hát nekem…- de, nem tudtam végig mondani, mert Alice a szavamba vágott.

- Nincs kifogás. –mondta ellentmondást nem tűrve Alice.

- Oké. - egyeztem bele.

Elmentünk vásárolni, hát Alice vásárlás terén nem sokat változott; sok-sok ruhát, energiát, pénzt nem kímélve vásárol. Vásárlás után beültünk egy kis pressoba.

- Na most már mesélhetsz! – csicseregte Alice

- Mit is kéne nekem mesélnem?- próbáltam egy kicsit húzni az időt. Még nem mondhattam el nekik az igazat, mert hát végtére is, ők, hogy törődhetnének bele abba amibe én sem tudok?

- Hát kezdhetnéd ott, hogy 70 év elteltével miért nézel még mindig ki 17évesnek, aztán, hogy miért színházba dolgozol, majd végső soron, hogy mikor jövünk legközelebb vásárolni, ja és mikor jössz át hozzánk a többiek majd ki fognak ugrani a bőrükből, ha majd meglátnak!- na itt szakítottam meg a szóáradatot

- Nem Alice a többiek nem tudhatják meg, hogy még életben vagyok!

- De hát miért?

- Hát elég sok oka van, de még most nem mondhatom el, és kérlek, nagyon szépen kérlek a többieknek, se mondjatok semmit rólam!     

- Megígérjük, hogy nem mondjuk el, és nem faggatózunk! Mindent, elmondasz, ha készen állsz majd rá, ugye Alice?

- Igen anya.

- Akkor ezt megbeszéltük, akkor folytathatjuk?- mosolygott Rose bájosan. 

 - Mit akarunk mi folytatni?- a hangom egy oktávval magasabbra szökött.

- Hát a vásárlást…

- Mi, de… Nekem mennem kéne, mert holnap próba, amin, jelzem nektek is részt kell vennetek és újabb jelzés nekem még aludnom is kell.

- Igaza van Bellának lányok, most már nekünk is ideje haza mennünk-védett meg Esme, amiért egy hálás pillantást küldtem.

- Na, akkor én mentem is - és azzal a lendülettel fel is álltam.

Elindultam haza, közben azon járt az agyam, hogy rossz előérzetem van és sajnos az ilyesfajta

érzéseim, általában beválnak.

Kinyitottam a bejárati ajtót és már mentem is a fürdő felé, mert be kellett vallanom, hogy hulla fáradt voltam. Letusoltam, hajat mostam, fennmaradó szokásomból eperillatú samponnal. Magam köré tekertem egy törülközőt és elmentem hajat szárítani. Mahagóni színű hajam lágyan omlott a vállamra miközben a tükörben az ággyal szemeztem. Felvettem egy alvópólót és belebújtam pihe-puha ágyamba, azzal a rossz érzéssel, mintha azt érezném valami nagyon-nagyon rossz készülődik, mely talán mindent megváltoztat. Ekkor megláttam egy árnyat az ablakomba…

1. fejezet

Régen látott ismerősök

És a fények kigyúlnak, a zene megszólal, és a közönség tapsol, én így vagyok egész, de talán mégsem vagyok az igazi, mert a szívem darabokra hullott, miután Ő abban a bizonyos erdőben elhagyott, melyre még csak gondolni sem merek. Ennek már 70 éve, de még mindig úgy érzem mintha tegnap lett volna. Fiatalos kinézetemre büszke vagyok.

A darabnak vége, a fények kihunynak, a zene elhalkul, meghajlunk, a közönség vad tapsba kezd. Ez az életem.

Ha nem jöttetek volna rá a nevem Isabella Marie V. Swan. A Globe Theatre ékes tagja vagyok.

- Bella! Bella!! – s csak hamar megérkezet a főnököm George.

- Tessék?? – eközben hátra fordulok a gratulációkat megszakítva.

- A városba költözött három tehetség, akiket szívesen fogadott a színház és ismerkedj meg velük, mert a következő darabot a segítségükkel fogod eljátszani.

S ekkor megjelent három ismerős arc…

Prológus

"Sokszor azt hiszem egyedűl vagyok, pedig ott van velem a fájdalom és a sötétség kegyetlen valósága. Azt mondják, a fájdalom egy megszokható érzés , de nekem nem sikerült megszoknom, mert én reménykedni sem tudtam, hogy el fog múlni egyszer. De a fájdalmat már barátként köszöntöm, csak egy ember van kit igazán érdekel hogy létem. Más emberek a felszineségükkel bosszantanak, ha kérdeznek válaszomat meg sem várják. De az élet hideg, és kegyetlen. Egyetlen remény sugaram a színház..."- idézet Bella naplójából.