És akkor a sarkon befordultak: Rosalie, Esme, Alice. A felismerés pillanatában ordítani lett volna kedvem. De ebben a pillanatban olyan dolog történt, amire egész létemben emlékezni fogok; Rosalie elmosolyodott. Esme arcát a döbbenet uralta, Alice először döbbent majd felhőtlenül boldog volt, arcán levakarhatatlan vigyorral. És ekkor már nyakamban éreztem az apró lányt, Alice-t, amint átölel. Szemében ezer és ezer kérdéssel.
- Amint látom már ismeritek egymást. – mondta George folytatást remélve, hogy magyarázatot adunk erre a különös viselkedésre.
- Ez egy nagyon-nagyon hosszú történet. – dalolta jó kedvűen Alice.
De nekem csak egy bólintásra volt energiám.
- Irány vásárolni. –kiáltott fel a csöppnyi Alice, vidáman.
- Jó hát én magatokra is hagylak. –távozása közben, mosolyogva, kiáltott vissza George.
- Hát nekem…- de, nem tudtam végig mondani, mert Alice a szavamba vágott.
- Nincs kifogás. –mondta ellentmondást nem tűrve Alice.
- Oké. - egyeztem bele.
Elmentünk vásárolni, hát Alice vásárlás terén nem sokat változott; sok-sok ruhát, energiát, pénzt nem kímélve vásárol. Vásárlás után beültünk egy kis pressoba.
- Na most már mesélhetsz! – csicseregte Alice
- Mit is kéne nekem mesélnem?- próbáltam egy kicsit húzni az időt. Még nem mondhattam el nekik az igazat, mert hát végtére is, ők, hogy törődhetnének bele abba amibe én sem tudok?
- Hát kezdhetnéd ott, hogy 70 év elteltével miért nézel még mindig ki 17évesnek, aztán, hogy miért színházba dolgozol, majd végső soron, hogy mikor jövünk legközelebb vásárolni, ja és mikor jössz át hozzánk a többiek majd ki fognak ugrani a bőrükből, ha majd meglátnak!- na itt szakítottam meg a szóáradatot
- Nem Alice a többiek nem tudhatják meg, hogy még életben vagyok!
- De hát miért?
- Hát elég sok oka van, de még most nem mondhatom el, és kérlek, nagyon szépen kérlek a többieknek, se mondjatok semmit rólam!
- Megígérjük, hogy nem mondjuk el, és nem faggatózunk! Mindent, elmondasz, ha készen állsz majd rá, ugye Alice?
- Igen anya.
- Akkor ezt megbeszéltük, akkor folytathatjuk?- mosolygott Rose bájosan.
- Mit akarunk mi folytatni?- a hangom egy oktávval magasabbra szökött.
- Hát a vásárlást…
- Mi, de… Nekem mennem kéne, mert holnap próba, amin, jelzem nektek is részt kell vennetek és újabb jelzés nekem még aludnom is kell.
- Igaza van Bellának lányok, most már nekünk is ideje haza mennünk-védett meg Esme, amiért egy hálás pillantást küldtem.
- Na, akkor én mentem is - és azzal a lendülettel fel is álltam.
Elindultam haza, közben azon járt az agyam, hogy rossz előérzetem van és sajnos az ilyesfajta
érzéseim, általában beválnak.
Kinyitottam a bejárati ajtót és már mentem is a fürdő felé, mert be kellett vallanom, hogy hulla fáradt voltam. Letusoltam, hajat mostam, fennmaradó szokásomból eperillatú samponnal. Magam köré tekertem egy törülközőt és elmentem hajat szárítani. Mahagóni színű hajam lágyan omlott a vállamra miközben a tükörben az ággyal szemeztem. Felvettem egy alvópólót és belebújtam pihe-puha ágyamba, azzal a rossz érzéssel, mintha azt érezném valami nagyon-nagyon rossz készülődik, mely talán mindent megváltoztat. Ekkor megláttam egy árnyat az ablakomba…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése